Miért vagyunk sokszor „szemtelenek”?

A gyapjúlelkek nagy része arc nélküli.                                              

Hogy miért? Mert a babáim nagy része Waldorf jellegű baba. Mit is jelent ez?

A Waldorf elmélet szerint a baba az egyik legfontosabb játék egy gyerek életében, hiszen önmagát látja benne. Nemcsak a lányok babáznak előszeretettel, de még a kisebb fiúk is, hiszen szerepjátékot játszanak.

A Waldorf pedagógia a nagyfokú gyermeki kreativitásra épít. Ezeknél a babáknál elképzelhetik annak arcát, illetve az arckifejezését attól függően, hogy a gyermeknek éppen milyen kedve van. Kivetíthetik rájuk a jókedvüket, örömüket, de ugyanakkor a bánatukat és szomorúságukat is. Ezáltal erősödik a gyerekek képzelőereje.

A felnőtteknek viszont sokszor gondot okoz ez az arcnélküliség. Ők már átlépték a gyerekkor küszöbét, így nehezen tudnak túllépni ezen a tényen. De azért úgy gondolom, hogy a fantázia világába való visszatérés tanulható! J

Fontos, hogy a Waldorf babák kézzel készüljenek, természetes alapanyagok felhasználásával. A gyapjú elég változatosan megmunkálható, így ehhez tökéletes választás. Egy lélek attól lesz egyedi és különleges, hogy a készítője, milyen elmélyülten, milyen odafigyeléssel készíti. Nem elég megformázni a gyapjút, lélekké is kell formálni azt!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre!